Pünkösdi hétvégén Kőszeg környékén kék túráztunk. A három nap alatt Velemtől Írottkő és Tömörd érintésével Szelestéig jártuk be az OKT szakaszait. 10 lelkes túrázóval mentem a néhol igencsak meredek hegyoldalban. Nagyon szép útvonalon túráztunk.
Első nap Kőszegre mentünk kocsival és egy nagyon kedves szálláson kipakoltuk a holminkat, majd Tömördre sétáltunk át. A túraút nagyon kellemes, árnyas volt. A túra után aki kért egy fagyival jutalmazta meg magát. Vacsora a Kék huszár vendéglőben, majd egy kis séta következett a városban. Második nap jött a nehezebb túra. Kora reggel Velemből indultunk neki az Írottkőnek. Mindenki mire felért pár tüdőt és lábat lecserélt. Itt egy hosszabb pihenő után indultunk vissza Kőszegre. Próbáltunk kicsit rövidíteni az útvonalon, de így is mindenki nagyon elfáradt. Vacsora után már nem kellett senkit altatni. Harmadik napon egy rövid túrát tettünk Szelestétől Abloncig. Könnyű levezetése volt az előző napi nehéz túrának. Minden résztvevő remélem jól érezte magát és egy csodás útvonal bejárása után jó emlékekkel tért haza. Csatolok néhány képet, de ezek nem adják teljesen vissza a kellemes élményeket.
További jó túrázást mindenkinek.
A fotókért kattints a képre!
